70 éves Rothermel Ádám olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Június 14-én ünnepli 70. születésnapját Rothermel Ádám, az 1972-es müncheni olimpián ezüstérmes magyar labdarúgó válogatott korábbi kapusa.

Budapesten született 1948-ban sportoló családba. Tőle 10 évvel idősebb unokatestvére, Rothermel Anna világbajnok kézilabdakapus volt. Rothermel Ádám is kapusként bontogatta szárnyait, de neki a labdarúgás volt a szakterülete. 14 évesen már korosztálya tehetségei között tartották számon, 16 évesen pedig már az NB III-as Fővárosi Autóbusz első csapatában védett. Nagy szerepet vállalt a kispesti csapat felemelkedésében, ami 1966 végén feljutott az NB1/B-be. Azonban a második vonalba már nem követte a kék-fehér csapatot; ehelyett eligazolt az NB1-es Tatabányai Bányászhoz.

19 évesen a korosztályos válogatottban is bemutatkozhatott a Kuba elleni mérkőzésen. Ebben az időszakban még nem ő volt a Bányász első számú kapusa, hiszen a csapatban előtte állt a nála tíz évvel idősebb, néhány hónappal korábban a világbajnokságot is megjárt, olimpiai bajnok Gelei József. 1969-ben azonban Gelei távozott, innentől kezdve pedig Rothermel nevével kezdődött a tatabányai kezdőcsapat. 1973-ig 75 első osztályú mérkőzésen védett a bányászváros csapatában, amivel egy élvonalbeli negyedik hely, illetve egy Magyar Népköztársasági Kupa döntő a legjobb eredménye.

Az évek során Rothermel Ádám a legjobb magyar kapusok közé emelkedett, és a felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott. Első mérkőzésére 1970. szeptember 9-én, a vb-bronzérmes NSZK elleni nürnbergi mérkőzésen került sor. Két évvel később, a müncheni olimpiára kijutott válogatott keretébe is bekerült, és az iráni válogatott ellen 5-0-ra megnyert mérkőzésen pályára is lépett a későbbi ezüstérmes csapatban. 

A tatabányai időszak után 1974-ben került az Újpesti Dózsához, a kor legjobb csapatához. Első idényében bajnok és kupagyőztes lett a csapattal, habár Szigethy Károly mögött csak 13 mérkőzés jutott neki. Később még kétszer, 1978-ban és 1979-ben is bajnokságot nyert a lila-fehér alakulattal, így összesen háromszoros magyar bajnoknak mondhatja magát. 

1981-ig volt a Dózsa játékosa, majd rövid időre a Salgótarjáni Bányászhoz igazolt, 1982 tavaszán védett az NB II. keleti csoportjában a középmezőnyben vegetáló SBTC-ben. Nagy erősítést jelentett: hét meccsen védett, s vele veretlen maradt a fekete-fehér alakulat. A kapus 1983-ban a Soroksári VOSE színeiben zárta le pályafutását. Összesen 208 élvonalbeli bajnoki mérkőzésen védett. 

A válogatottban 1976. május 26-án, a szovjetek elleni barátságos mérkőzésen védett utoljára, 13. alkalommal. Visszavonulása után, nyugdíjazásáig rendőrtisztként dolgozott. 

Kispesten él már 13 éve nyugdíjasként. Tévén minden meccset megnéz amit közvetítenek, de meccsre nem jár. Bevallása szerint elsősorban azért nem, mert nagyon sok a kötekedő, balhét kereső ember. „Ha kimegyek a kispesti piacra bevásárolni, ott futballozunk. Szóban. Megvitatjuk az eladókkal az éppen aktuális focikérdéseket.” – nyilatkozta egy korábbi interjújában. 

Két felesége volt, mindkettőtől elvált, azóta egyedül él. Három gyereke van, két lány és egy fia; a legidősebb lányától van két unokája. Mint 65 éves születésnapján mondta: „Nem vagyok elégedett. Rossz időben születtem, a három diplomám mellett nem sokra futotta. Azért a futballnak mégis örökre hálás maradok”. 

Forrás: MOB – Fotó: MTI/Németh Ferenc, MOB archivum, Magyar Hirlap/Horváth Péter Gyula