Gyurta Dániel: “A mozgás a mindennapokban is segít teljesebb életet élni”

Két úszó olimpiai bajnok: Gyurta Dániel és a MOB-alelnök Czene Attila nyitotta meg Budapesten az cetet, melynek keretében országszerte több mint 230 sportesemény várja az érdeklődőket. Az Európai Bizottság által életre hívott nemzetközi sorozat részeként itthon szeptember 30-ig tart az esemény.  

A sporthét alatt számos mozgásformát próbálhatnak ki az érdeklődők, a futástól kezdve az úszáson, a tekén, s a röplabdán át a kenuig. 

“A rendszeres mozgás három legfontosabb alappillére az elhatározás, a cselekvés és a kitartás. Azok számára, akik még nem tették meg az első lépést, erre több mint 230 alkalmat teremtünk itthon az Európai Sporthét keretében. Szeretném, ha milliós nagyságrendű résztvevőt tudnánk motiválni, fiatalokat és időseket egyaránt, s nemcsak szeptemberben, hanem egész évben.”– mondta Czene Attila, a Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) elnöke a rendezvénysorozat hétfői sajtótájékoztatóján.

Gyurta Dániel kiemelte, fontosnak tartja, hogy a rendszeres sport mindenkinek az élete részévé váljon: “Remélem, minél többen el fognak látogatni az eseményekre, ugyanis az élet számos területén, például a túlsúly és a mozgásszervi problémák elkerülésében is sokat segít a sport.” – mondta a Magyar Egyetemi- Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnökségi tagja, s hozzátette, a mozgás nemcsak az egészségnek tesz jót, de hosszútávon a mindennapokban is segít teljesebb életet élni, és jobb eredményeket elérni.

Az Európa Sporthét ünnepélyes megnyitóval kezdődött hétfőn Brüsszelben. A rendezvénysorozatot Navracsics Tibor sportügyekért felelős uniós biztos nyitotta meg, aki szerint a sporthét egy igazi európai erőfeszítés, amely több mint 100 sportesemény jelent szerte a kontinensen. Mint fogalmazott: a cél annak megmutatása, hogy a sport öröm és hasznos is egyszerre. A politikus kiemelte, hogy a sport egészségügyi, társadalmi és gazdasági szempontból is fontos. 

Az Európai Sporthetet világhírű sportolók is támogatják. Így a rendezvénysorozat “nagykövete” Clarence Seedorf korábbi holland válogatott labdarúgó, Danka Barteková olimpiai bronzérmes sportlövő, Steven Gerrard angol focista, Gerlinde Kaltenbrunner hegymászó, Caroline Wozniacki dán teniszező, Jean-Michel Saive belga asztaliteniszező, Marie Bochet francia síelő, paralimpiai bajnok, Taplo Korjus ötkarikás aranyérmes finn gerelyhajító, Paula Radcliffe brit világcsúcstartó maratonista és Joel Gonzales spanyol tekvondó-világbajnok is.

A magyarországi megnyitón Czene Attila és Gyurta Dániel állt az ügy mellé…

 

MTI-MOB