A születésnapos Bóbis Ildikó emelt téttel lottózott

Kerek évfordulóhoz érkezett Simainé Bóbis Ildikó. A müncheni olimpián máig is vitatott körülmények között ezüstérmessé lefokozott egykori vívó kiválóság szombaton 70 éves. 

„Elég komoly küszöb ez a 70 év – sóhajtott a ma is több fronton tevékenykedő vívónő, három gyermek édesanyja. – Ilyenkor mindig átélem a sorsfordulókat. Sokszor gondolok édesapámra, aki 1948-ban nehézsúlyú birkózóként olimpiai aranyérmet vehetett át. S ami nekem is sikerülhetett volna, ha a zsüri elnöke nem irányítja a történéseket. Az 1972-es olimpiára ezért nem tudok igazán jó szívvel visszagondolni.”

Az életét meghatározó, nagy szerelemre, a vívással való kezdetre viszont ma is élénken emlékezik.

„Öten voltunk testvérek, kemény életünk volt, mégis volt sok plusz energiám. Édesapám ezért vitt el a BVSC vívótermébe. Máig is állítom: a vívótermeknek nem csak zajuk, illatuk is van… Egyébként ezen a napon, 1957. október 14-én kaptam az első, fényképes igazolványomat is, a villamosbérletet!”      

A BVSC az első és egyben utolsó klubja is volt…

„Sokaknak tartozom köszönettel, így elsősorban dr. Nedeczky Laci bácsi szakosztályvezetőnknek és edzőimnek: Nagy Árpádnak, Hatz Józsefnek és Lukovich Istvánnak. 1965-ben azután a mindenki által vágyott Bay Béla bácsihoz kerültem, aki 1969-ben, szülést követően, csalódásomra, kihagyott a válogatottból.”           

Akkoriban jóval nagyobb volt a konkurencia…

„Rettentően erős volt a magyar női tőrvívás! Kétnapos válogatókat kellett rendezni, annyian küzdöttek eséllyel a címeres mezért. Óriási meccseket vívtam a legjobbakkal! Sákovicsné Dömölky Lídia, Székelyné Marvalics Györgyi, Kovácsné Nyári Magda, Juhász Katalin, Marosi Paula, Rejtő Ildikó – mindannyian világszínvonalon vívtak. S micsoda nagyságok haladtak előttünk. Ott volt például Elek Ilona, az 1936.os és 1948-as olimpiák bajnoka. Még 1967/68-ban is megfordult a tatai edzőtáborban, s ha már ott járt, hát jól el is porolta a nála 20-30 évvel fiatalabbakat.”          

 – Azért csak visszaverekedte magát a válogatottba, amelynek tagjaként 1972-ben olimpiai bajnok is lehetett volna.

“Az év januárjában meghalt az édesapám, ettől kezdve még jobban meg akartam felelni az ő szellemének. A müncheni olimpián nagyon jól ment a vívás, a hatos döntőben a másodvonalbeli zsűriket alaposan megszenvedtem. Különösen az „amerikás magyar” Pallaghy Csabával  gyűlt meg a bajom, aki bizonygatta, hogy ő nem magyar, hanem amerikai. A lényeg: egyértelműen és sorozatosan ellenem ítélt. Az első asszómban úgy kaptam ki 4-2-re, hogy nekem kellett volna ennyire nyernem. Csak rábeszélésre vívtam tovább – végül a csapat után egyéniben is ezüstérmet vehettem át.”     

Tudta, ilyen alkalma még egyszer nem adódik az olimpiai győzelemre.    

„Nem egyszerűen arról van szó, hogy ellopták az aranyérmemet, de azóta is rengeteg negatív megkülönböztetésben volt részem, mert „csak” második voltam Münchenben, ahol igen sokan elismerően gratuláltak nekem. Egy disszidens például egy 20 márkás emlékérmet adott át megbecsülése jeleként. A másik, emlékezetes eset már itthon, Zuglóban történt. A lakásunk folyosóján, egy sámlin ülve várt engem az egyik este egy idős úr. „Én rövidesen meghalok” – mondta és arra kért, fogadjam el azt az ólomkristály vázát, amit örökös hiányában ő a teljesítményem elismeréseként nekem szán. Ezt a mai napig is nagy szeretettel őrzöm.”     

Ön így is háromszoros világbajnok, és az 1976-os, montreali olimpiáról is hazahozott egy csapatban kiharcolt bronzérmet.

„Még az 1980-as, moszkvai olimpiára is ki kellett volna jutnom, de ekkor már az eredményeim ellenére is leírtak. Máig sem tudom a Himnuszt rezzenéstelen arccal hallgatni. Ezért is borultam ki pénteken este, a magyar-román labdarúgó mérkőzésen, amikor a himnuszokat kölcsönösen megzavarták a drukkerek! Éjjel félkettőkor is alig tudtam elaludni, úgy felizgattam magamat.”        

És a mai, jubileumi nap miként telik?

„Nagy meglepetésemre reggel a másik szobában alva találtam a Párizsban élő lányomat. Ami pedig az ünnepi programot illeti, a családi együttlét mellett elvonultunk a férjemmel, hogy egy emelt tétes lottózással tegyük még emlékezetesebbé ezt a napot.” 

 

MOB-Jocha Károly