Evezős vb – Csepregi és a négypárevezős is nyolcadik

A könnyűsúlyú egypárban versenyző Csepregi Gábor és a Csiszár Péter, Szlovák Bence, Tamás Bence, Fiala Balázs összeállítású könnyűsúlyú négypárevezős csapat a nyolcadik helyen zárta a franciaországi Aiguebelette tavon zajló, olimpiai kvalifikációs evezős világbajnokságot.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint mindkét egység második lett a pénteki B döntőben. Ezek a számok nem szerepelnek az ötkarikás műsorban.

A délután folyamán a Papp Gergely, Pétervári-Molnár Bendegúz normálsúlyú kétpár hatodik, azaz utolsó lett alsóági középdöntőjében, így szombaton a D döntőben, a 19-24. helyért szállhat vízre.

A Galambos Péter, Matyasovszki Dániel könnyűsúlyú kétpárevezős másodikként, a Simon Béla, Juhász Adrián normálsúlyú kormányos nélküli kettes pedig harmadikként zárt utolsó pályáján, ugyancsak a D fináléban, így előbbi összesítésben a 20., utóbbi pedig a 21. helyen végzett a vb-n.

Az már csütörtökön eldőlt, hogy a magyarok olimpiai kvóta nélkül távoznak Franciaországból.

A riói szereplés kiharcolására még jövő májusban, Luzernben lesz lehetősége az európai versenyzőknek, ott azonban minden számban már csak néhány indulási jog talál gazdára.

 

MTI