Férfi kézilabda BL – A harmadik helyért játszhat a Veszprém

A harmadik helyért játszhat vasárnap a Telekom Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjében, miután a szombati első elődöntőben 27-26-ra kikapott a francia Paris Saint-Germaintől. A két csapat kilencedik alkalommal találkozott egymással, és egy döntetlen mellett a magyarhoz hasonlóan immár a francia együttes is négyszer nyert.

A Veszprém hetedszer – sorozatban negyedszer – játszott BL-elődöntőt, háromszor sikerrel járt, most fordult elő negyedszer, hogy nem jutott tovább a fináléba. Vasárnapi ellenfele a macedón Vardar Szkopje és a spanyol Barcelona 18 órakor kezdődő mérkőzésének vesztese lesz a bronzéremért. 

A Veszprém csapatából három átlövőt, Ancsin Gábort, Marko Kopljart és Ligetvári Patrikot, valamint a jobbszélső Gulyás Pétert nem nevezte Javier Sabaté vezetőedző a meccsre. A párizsiaknál mind a nyolc francia világbajnok ott volt a keretben, ahogy két dán olimpiai bajnokuk és az Európa-bajnok német Uwe Gensheimer is.

Annak ellenére, hogy egyetlen német csapat sem jutott a négy közé, a Lanxess Arenában szinte telt ház, nagyjából 18 ezer néző fogadta a csapatokat. Jól kezdett a magyar együttes, támadásban többször is akadt olyan játékos, aki meg tudott szabadulni védőjétől, így azonnal ziccerbe került és ezt ki is használta.

A franciák azonban a pontos és villámgyors akcióiknak, valamint a világ egyik legjobb kapusa, Thierry Omeyer védéseinek köszönhetően 5-3-ra elléptek. A veszprémiek a folytatásban is több lehetőséget kihagytak, de mivel lassítani tudták a PSG játékát, nem nőtt a hátrányuk.

Mikler Roland egyre többször védett, de a legfontosabb pillanatokban a macedón játékvezetők a magyar együttes ellen ítéltek, amely így jó ideig nem tudott egyenlíteni. Ez végül Andreas Nilsson első góljával a 27. percben sikerült, és a szünetben sem volt különbség a csapatok között (11-11).

A Veszprém 2-1 után 12-11-nél vezetett ismét, de Daniel Narcisse két gyors találatával fordított a Paris Saint-Germain. Az előző idényben ezüstérmes magyar együttes 15-14-nél még előnyben volt, ám utána többször is hibázott, és Javier Sabaté vezetőedző időkérése ellenére ismét háromgólos hátrányba került (19-16).

Innen is volt azonban visszaút, ugyanis nagy küzdelem után, 11 perccel a vége előtt 21-21-re alakította az eredményt a magyar csapat. A franciák ezután ismét többször betaláltak gyors ellenakcióik végén, ebben az időszakban némileg visszaesett a Veszprém kapusainak teljesítménye, Mikler legközelebbi bravúrjánál pedig a bírók kiállították Andreas Nilssont, de Mikkel Hansen kihagyta a hétméterest (26-25).

Az utolsó percben a Veszprém az egyenlítésért támadhatott, de eladta a labdát, így a PSG jutott tovább és fennállása során először BL-döntőt játszhat. A magyar kapuban Mikler Roland tíz, Mirko Alilovic két, a túloldalon Thierry Omeyer 11 védést mutatott be.

Férfi Bajnokok Ligája, elődöntő:

Paris Saint-Germain (francia) – Telekom Veszprém 27-26 (11-11) 
Gólszerzők: M. Hansen, Gensheimer 7-7, Narcisse, Remili 3-3, Abalo, Nielsen 2-2, Stepancic, L. Karabatic, N. Karabatic 1-1, illetve Nagy L. 6, Marguc 5, Gajic 4, Lékai 3, Nilsson, Blagotinsek 2-2, Ilic, Palmarsson, Ugalde, Sulic 1-1 

Javier Sabaté, a Telekom Veszprém vezetőedzője szerint jobbak voltak a francia Paris Saint-Germainnél, amely 27-26-ra legyőzte őket a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjének első szombati elődöntőjében.

“Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, mert nagyon nehéz szezon végén vagyunk, mégis végig összpontosítottak. Számomra nem kérdés, hogy jobbak voltunk, de ilyen a sport.” – nyilatkozta a mérkőzést követő sajtótájékoztatón Sabaté. Hozzátette, a PSG a magyar csapat hibái miatt tudott többször is két-három góllal vezetni a találkozó folyamán.

“Több tiszta helyzetük volt, és a gyors ellentámadásaik is nagyon jól sikerültek. Egy labda volt a különbség, de előre megmondtam, hogy apróságok fognak dönteni. Az utolsó percben volt lehetőségünk, de sajnos nem sikerült.” – tette hozzá. A spanyol szakvezető az idény végén távozik posztjáról, így vasárnap irányítja utoljára a veszprémieket. Mint elmondta, okvetlenül szeretne győzelemmel búcsúzni.

Nagy László csapatkapitány úgy fogalmazott, fergetegesen jó csapattal játszottak, de ezt tudták előre. “Semmiféle meglepetés nem ért, semmi, amire ne készültünk volna. Részünkről a második félidőben a visszarendeződés talán lassabbra sikeredett, ezért néhány könnyebb gólt tudtak szerezni. Szinte mindig lépéshátrányban voltunk, ami nagyon felőrölt bennünket fizikálisan.” – nyilatkozta. A jobbátlövő – aki a játékvezetők teljesítményét külön kérésre sem kívánta véleményezni – hangsúlyozta, hogy a végsőkig küzdöttek és pariban voltak ellenfelükkel.

Lékai Máté elmondta, mérhetetlenül csalódott a vereség miatt. “Az első félidőben a védekezésünk parádés volt, a második felvonásban megtalálták ennek az ellenszerét, akkor viszont a támadásaink sikerültek jobban. A legvégén Nilsson mögé ment a passz, ha elkapja, ziccerbe kerül. Ennyin múlt.” – vélekedett az irányító. Hozzátette, egész évben azért dolgoztak, hogy a négyes döntőben sikeresen szerepelhessenek. “Lesajnáltak minket, csodálkoztak, hogy egyáltalán itt vagyunk, de végig ott loholtunk a nyomukban. Sajnos nem tudtuk megkoronázni a szezonunkat.” – közölte a három gólt szerző játékos.

Iváncsik Gergő szerint az volt a különbség, hogy a franciák belőtték a helyzeteik többségét, a Veszprém viszont nem. “Voltak jó periódusaink a mérkőzésen, nagyon akart mindenki, és végig ott tudtunk maradni a nyomukban.” – említette a pozitívumokat a balszélső, aki az idény végén, 17 év után távozik a klubtól.

Mikler Roland is kiemelte a magyar együttes küzdeni tudását. “Nem lehetünk elkeseredettek, mert nem vertek agyon minket. Nagyon jól játszó PSG-től kaptunk ki, mert sajnos a második félidőben sokat hibáztunk támadásban, így számos alkalommal tudott gyors ellenakciókat vezeti ellenfelünk.” – mondta a kapus. Hozzátette, minél hamarabb össze kell szedniük magukat, fel kell dolgozniuk a vereséget, nem szabad szomorkodniuk a bronzmérkőzés előtt.

A Paris Saint-Germain vezetőedzője, Zvonimir Serdarusic azt nyilatkozta, rendkívül értékes győzelmet arattak. “Hiába vezettünk többször is három góllal, a veszprémiek egyenlítettek. Nagyon nehéz meccsen vagyunk túl, erőjáték volt hatvan percen keresztül.” – mondta.

A világbajnok Luka Karabatic kifejtette, a siker mellett annak is örül, hogy a korábbi mérkőzés volt az övék, így többet tudnak pihenni a vasárnapi döntő előtt. A PSG ellenfele a macedón Vardar Szkopje és a spanyol Barcelona meccsének győztese lesz.

Később:
Elődöntő:
Vardar Szkopje (macedón)-Barcelona (spanyol) 18.00

Vasárnap:
A 3. helyért 15.15
döntő 18.00

Forrás: MTI