Pátkai Marcell visszatér, megcélozza a pjongcsangi kvalifikációt is

Másfél évvel ezelőtti bokatörése után most tud újra a legmagasabb szinten versenyezni a 19-szeres magyar bajnok alpin snowboardos, Pátkai Marcell, akinek nem titkplt célja az is, hogy sikeres menetelés után kvalifikáljon a 2018-as pjongcsangi téli olimpiára.

A Magyar Sznowboard Szövetség közleményben emlékeztet, hogy a sportoló élete legsikeresebb szezonja után 2015 júliusában szenvedett bokatörést gördeszkázás közben. 

„A gyógyulás nem ment simán. Még egy artroszkópiás műtéten is át kellett esnem 2016 márciusban, hogy fájdalommentesen tudjak járni. Hogy minek gördeszkázik egy válogatott snowboardos? Kovách Vadim edzővel tartottunk görkoris és gördeszkás szárazedzéseket. Így esett, hogy elestem. Többek közt ezek a rendszeres szárazedzések segítettek hozzá életem legjobb eredményéhez.” – nyilatkozta a közleményben.

Pátkai Marcell 2015. március 26–án 7. helyezést ért el az osztrák bajnokságon. Az erős nemzetközi mezőnyben a szlovén világbajnok, Rok Marguc, valamint a japán világkupás Yoshioka mellett csak négy osztrák volt gyorsabb nála. Az egyenes kieséses versenyben a négyszeres világbajnok osztrák Benjamin Karl ejtette ki.

A sérülés bejelentése miatt a nemzetközi pontjai alig romlottak, így ebben a szezonban részt vehet a FIS-világkupában.

„A lassú gyógyulás miatt még az első két versenyt ki kellett hagynom a világkupa-sorozatból, de januárban már ott leszek, és egy személyben képviselem majd szeretett országomat alpi snowboardban. Az edzéseket kitörő lelkesedéssel kezdtem, mint a szűk boxból hosszú idő után szabadon engedett versenylovak. Ha most vissza tudom hozni az egykori sebességet, dinamikát, és technikát, akkor esetleg meglephetem még a mezőnyt a Bad Gastein-i vagy a roglai világkupán.” – tette hozzá.

Pátkai Marcell első bevetése január 10-én kedden, az ausztriai Bad Gasteinban lesz, ahol egy parallel szlalomot rendeznek. 

A magyar hódeszkásnak mindenképpen célja a  téli olimpiai kvalifikáció; az esélyeket tekintve nagyon nehéz, de nem lehetetlen feladat előtt áll Marcell. A versenyek összeválogatásával is „taktikázni” kell, hogy összejöjjön a kellő mennyiségű FIS-pont. 

Alpin snowboard: a hódeszkázás esszenciáját őrző, de mára már leginkább csak a versenyzők által művelt szakág. A sebességről és a tökéletes íven történő kanyarodásról szól. A korábbi szlalom és óriásszlalom versenyszámokat manapság már párhuzamos formátumban művelik, ezeket nevezzük parallel szlalomnak (párhuzamos műlesiklás) illetve parallel óriásszlalomnak (párhuzamos óriás-műlesiklás). 

A parallel számokban egyszerre két versenyző halad, a kapukat megfelelő irányból kerülgetve, két, egymás mellé tűzött, azonos nyomvonalú pályán. Az egyenes kieséses rendszerben mindig az a versenyző jut tovább, aki hamarabb siklik át a célvonalon. 1998 óta olimpiai sportág. 

Forrás: MSBSZ-MOB, fotó: Fundango