Storcz Botond 18 kvótában reménykedik

A kajak-kenu válogatott szolnoki tájékoztató versenyén még foghíjas volt a mezőny, de a május 11–13. közötti első válogató versenyen már mindenki rajthoz áll, aki szeretné megmérettetni magát az olimpiai csapatba kerülésért. 

A pótkvalifikációs verseny, ahol két férfi és egy női kajakos kvótáért versengenek a magyarok május 18–19-én lesz Duisburgban. Az első kvalifikációs versenyen után dönti el a szakmai vezetés, hogy kik utazhatnak el a németországi viadalra. Magyarország már rendelkezik 15 kvótahellyel a riói olimpiára. A pótkvalifikációs viadalon csak olyanok ülhetnek a hajókban, akik még nem voltak részesei az elmúlt évi világbajnokságon kvótát szerző egységeknek. 

„Június 10–12 között lesz a második válogató verseny. Ezt követően június 13. után a remélt 18 kvóta ismeretében hirdetem ki, hogy kik képviselhetik hazánkat az egyes hajóegységekben az olimpián. Londonban 14 kvótával rendelkeztünk és ebből 13-at használtunk fel.  Már most jobban állunk 100 nappal a megnyitó előtt.” – mondta Storcz Botond szövetségi kapitány.

A hajókat repülővel szállítják Rióba. A kajak-kenu válogatott nem a faluban lesz elszállásolva, hanem  a verseny helyszíne közelében szállodában.

Augusztus nyolcadikán utazik az előőrs, ők veszik át a hajókat és várják az augusztus 10. és 12. között kiérkező versenyzőket. Az első tervezett edzés augusztus 11-én lesz. 

Az olimpia kajak-kenu versenyeinek programja (Helyi idő szerint, a magyar idő + 5 óra):

Augusztus 15 (hétfő)

09:00-11:30 –        előfutamok, elődöntők
                               K1 1000m férfiak
                               K2 500m nők
                               K1 200m nők
                               C1 1000m

Augusztus 16 (kedd)

09:00-10:40 –        döntők
                               K1 1000m férfiak
                               K2 500m nők
                               K1 200m nők
                               C1 1000m

Augusztus 17 (szerda)

09:00-11:05 –        előfutamok, elődöntők
                               C1 200m
                               K2 1000m férfiak
                               K1 500m nők
                               K2 200m férfiak

Augusztus 18 (csütörtök)

09:00-10:30 –        döntők
                               C1 200m
                               K2 1000m férfiak
                               K1 500m nők
                               K2 200m férfiak

Augusztus 19 (péntek)

09:00-10:45 –        előfutamok, elődöntők
                               K1 200m férfiak
                               C2 1000m
                               K4 500m nők
                               K4 1000m férfiak            

Augusztus  20 (szombat)

09:00-10:20 –        döntők
                               K1 200m férfiak
                               C2 1000m
                               K4 500m nők
                               K4 1000m férfiak            

 

Forrás: MOB, fotó: Szalmás Péter